A Magyar Olimpiai Bizottság és a Pegazus Sport Tours Kft. létrehozta a Peking Szurkolói Klubot, mely egyedülálló programokat biztosított az utasoknak, szurkolóknak és az érdeklődőknek a Pekingi Olimpiát megelőző hónapokban, illetve az Olimpia alatt a Pegazus olimpiai szálláshelyén, a Longmai Hot Spring Resortban működött tovább. A szurkolók óriáskivetítőn folyamatosan követhették az eseményeket, személyesen találkozhattak az olimpikonokkal és a sportvezetőkkel.
A Peking Szurkolói Klubba 22 korábbi Olimpiai Bajnokot is meghívtunk, akik rendszeresen résztvettek a rendezvényeken, és az olimpiai versenyeken a szurkolókkal együtt bíztatták a magyar versenyzőket.
A Pekingi Szurkolói Klub Olimpiai Bajnokai: Czene Attila, Csollány Szilveszter, Dunai Antal, Fábián László, Gyulay Zsolt, Dr. Hegedűs Csaba, Igaly Diana, Dr. Kárpáti György, Kósz Zoltán, Kovács Antal, Kovács István, Dr. Magyar Zoltán, Martinek János, Mizsér Attila, Nagy Tímea, Novák Ferenc, Pulai Imre, Ránkyné Németh Angéla, Rózsa Norbert, Szabó Bence, Szabó József, Zsivótzky Gyula.
Sportolóink többször kifejezésre juttatták, milyen sokat jelent nekik a biztatás, a győzelemhez segítő magyar szó, a közös szurkolás pedig mindenkinek felejthetetlen élményt jelentett.

|